Kezdőlap » Utazások » Városlátogatások » Váci utca, Vidámpark, Fővárosi Állatkert, Lánchíd – Budapest nevezetességei 3. rész
0

Váci utca, Vidámpark, Fővárosi Állatkert, Lánchíd – Budapest nevezetességei 3. rész 11/08/04

Szerző:

– Váci utca, Vörösmarty tér A Váci utca Budapest egyik leghíresebb sétáló és bevásárló utcája. Az V. kerületben található sétálóutca, amelynek számos mellékutcája is teljesen el van zárva a gépjármű […]


Bejegyzés nyomtatása Bejegyzés küldése e-mailen pdf

– Váci utca, Vörösmarty tér

A Váci utca Budapest egyik leghíresebb sétáló és bevásárló utcája. Az V. kerületben található sétálóutca, amelynek számos mellékutcája is teljesen el van zárva a gépjármű forgalom elől, a Vörösmarty teret a Vámház körúttal köti össze. A turisták által is gyakran látogatót Váci utca egy leghíresebb látnivalója a Belvárosi Szent Mihály Templom (Váci utca 47/b. száma alatt) mellett, a Merkúr szobra, amely az utca északi részén található a Vörösmarty tér irányából a Szabad Sajtó út felé haladva. Ezen az északi szakaszon található többek között a Vígszínház kamaraszínháza a Pesti Színház (Váci utca 9. száma alatt), és a kétszeres Kossuth-díjas magyar festőművész Csók István galériája (Váci utca 25. szám alatt) is. A Váci utca útszakaszán és annak mellékutcáiban (Haris köz, Párizsi utca) számos elegáns üzlet, étterem, népművészeti bolt található. A sétálóutcát északi oldalról a Vörösmarty tér határolja. Itt található többek között a Trade Center, amely 1992-ig a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) egykori első kereskedési termének is otthont adott. A Vörösmarty tér egyik leghíresebb épülete a Gerbeaud Ház (Vörösmarty tér 7-8. szám alatt), amelynek Michelin csillagos étterme (Onyx Étterem), Budapest legelőkelőbb éttermei közé tartozik. Az elegáns épületben egy sörház (Gerbeaud Sörház), és egy cukrászda (Gerbeaud Cukrászda) is helyett kapott.

Budapest Váci utca

Budapesti Váci utca

  • Megközelítés: metró (1-es metró, Vörösmarty tér megálló)
  • GPS koordináták: 47.4965554° (szélesség), 19.0503105° (hosszúság)
  • Cím: Gerbeaud Cukrászda, Onyx Étterem, 1051 Budapest, V. kerület, Vörösmarty tér 7-8.

– Fővárosi Állatkert (Budapesti Állat- és Növénykert)

A Fővárosi Állatkert vagy hivatalos nevén a Budapesti Állat- és Növénykert (angol nyelven: Budapest Zoo & Botanical Garden), a Városliget északnyugati végében, Budapest XIV. kerületében található. Az 1986 óta természetvédelmi területé nyilvánított Fővárosi Állatkert, 1866. augusztus 9-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A 10,7 hektáron elterülő állatkert, közel ezer állatfaj mintegy 5.000 egyedét mutatja be zoológiai gyűjteményében. A botanikai gyűjteményben található növényfajok száma is több mint 2.000. A Fővárosi Állatkert legjelentősebb épületei a következők: Főkapu, Bagolyvár, Makiház, Ausztrál ház, Madagaszkár-ház, Elefántház, Krokodilház. A látogatókat a nyári szezonban számos szórakozási lehetőség (pónilovaglás, elektromos kisvonat) várja.

A Budapesti Állat- és Növénykert, jelenleg az ország egyik leglátogatottabb kulturális közintézménye. Évente 1-1,1 millió fő keresi fel. Az állatkert főkapuját, Róth Miksa mozaikjain kívül, még a Maugsch Gyula által készített szobrok (kőelefántok és elefánthajcsárok, jegesmedvék) is dísztik.

A Fővárosi Állatkert közvetlen szomszédságában található a Vidámpark, a Fővárosi Nagycirkusz, valamint a Szépművészeti Múzeum.

Fővárosi Állatkert - Budapesti Állat- és Növénykert

Fővárosi Állatkert – Főkapu

  • Belépőjegy árak, 2011: felnőtt – 2.100 Ft, nyugdíjas – 1.500 Ft, gyermek, diák – 1.500 Ft, családi jegy – 6.100 Ft (2 felnőtt és 2 gyermek), Kiegészítő gyermekjegy családi jegyhez – 1.100 Ft
  • Nyitvatartási idő: 09:00-16:00 (január, február, november, december), 09:00-17:30 (március, október), 09:00-18:00 (április, szeptember), 09:00-19:00 (május-augusztus)
  • Telefonszám: 06 1 273-4900 (központ), 06 1 273-4901 (információ)
  • Megjegyzés: A Fővárosi Állat- és Növénykert az év minden napján nyitva van. A pénztárak a zárás előtt egy órával, az állatházak pedig, a zárás előtt fél órával korábban zárnak be.
  • Megközelítés: metró (1-es metró, Széchenyi fürdő megálló), busz (20E, 30-as, 105-ös, Hősök tere megálló), trolibusz (75-ös és 79-es, Állatkerti út megálló)
  • GPS koordináták: 47.5185807° (szélesség), 19.0784169° (hosszúság)
  • Cím: Fővárosi Állat- és Növénykert, 1146 Budapest, XIV. kerület, Állatkerti körút 6-12.

Olcsó belföldi szállások - Szálloda, Panzió, Szoba, Apartman

– Budapesti Vidámpark

A Budapesti Vidámpark, amelynek üzemeltetője a Budapesti Vidám Park Zrt., egy 6,5 hektáron elterülő szórakoztató park, Budapest XIV. kerületében. A Városligetben található vidámpark 1950. május 22-én nyitotta meg a kapuit. A Budapesti Vidámpark területén jelenleg mintegy 60 attrakció (ebből több érmebedobós) áll a látogatók rendelkezésére, amelyekből több hullámvasút, és van egy vízi attrakció is. A vidámparkban több attrakció is műemléknek van nyilvánítva, mint pl.: az 1922-ben átadott faszerkezetű Hullámvasút, az 1906-ban épült Körhinta, vagy éppen az 1912 óta működő Barlangvasút.

A Budapesti Vidámpark 2005-ben rangos nemzetközi szakmai elismerésben, a Golden Pony díjban részesült.

A látogatóknak a hullámvasútozás közben az önfeledt pillanatok megörökítésére is lehetőség van, amelynek ára darabonként 600 Ft. A hullámfotó megvásárolható a Hullámvasút kijáratánál.

A Budapesti Vidámpark legnépszerűbb attrakciói:
  • Körhinta (Europa Nostra díjas, 100 éves körhinta – műemlék)
  • Hullámvasút (1922-ben épült favázas hullámvasút – műemlék)
  • Barlangvasút (műemlék)
  • Panorámakerék (31 méter magas óriáskerék)
  • Elvarázsolt kastély és Hordó
  • Mesecsónak
  • Top Spin
  • Torony
Budapesti Vidámpark

Budapesti Vidámpark

  • Belépőjegy árak, 2011: teljes árú jegy (140 cm magasság felett) – 4.700 Ft illetve 2.900 Ft  (éjszakai jegy), nyugdíjas (62. életév felett) – 3.300 Ft, kedvezményes árú jegy (90-140 cm magasság között) – 3.300 Ft, diák (140 cm magasság felett) – 3.800 Ft, családi jegy (max. 2 felnőtt és min. 2 gyermek) – 15% kedvezmény, ingyenes (90 cm testmagasságig és kerekesszékkel érkezőknek)
  • Nyitvatartási idő, 2011 (március 12-november 6.): zárva, (január, február), 11:00-18:00 (március), 11:00-18:00 (április, május, hétvégén: 10:00-20:00), 10:00-20:00 (június, július, augusztus, hétvégén: 10:00-01:30), 11:00-18:00 (szeptember, hétvégén: 10:00-20:00), 11:00-18:00 (október), 12:00-18:00 (november)
  • Telefonszám: 06 1 363-8310 (közönségszolgálat)
  • Megközelítés: metró (1-es metró, Széchenyi fürdő megálló), busz (20-as, 30-as, Széchenyi fürdő megálló), trolibusz (72-es, Széchenyi fürdő megálló)
  • GPS koordináták: 47.5193459° (szélesség), 19.0822147° (hosszúság)
  • Cím: Budapesti Vidámpark, 1146 Budapest, XIV. kerület, Állatkerti körút 14-16.

– Széchenyi lánchíd

A Széchenyi lánchíd, amelynek névadója gróf Széchenyi István volt, Budapest egyik jelképe. A Duna egyik legrégibb, legismertebb, és legszebb hídjaként számon tartott 380 m hosszú Lánchíd, a főváros budai (I. kerület) és pesti oldala (V. kerület) közötti állandó összeköttetést biztosító függőhíd. A William Tierney Clark által tervezett Széchenyi lánchíd, 1849. november 20-án került átadásra. A híd építését Clark Ádám irányította. Róla nevezték el a híd és az Alagút között elhelyezkedő teret, mely Clark Ádám tér néven vált ismertté. A térről indul a Budavári Sikló is, és a téren áll a „0” kilométerkő szobor, amely – a Székesfehérvárról induló 8-as főút kivételével – a magyarországi elsőrendű főútvonalak számozásának kezdőpontja. A Lánchíd szélessége 14,5 m, a két támaszköz közötti távolság pedig 203 m. A vasláncokat két hatalmas klasszicista stílusban épült 48 m magas (vízszinttől számítva) mederpillér tartja. A Széchenyi lánchíd két hídfőjénél fekszenek a kőoroszlánok, melyek Marschalkó János szobrászművész keze munkáját dicsérik. A hídon mindkét irányban egy-egy sávban közlekedhetnek a gépjárművek, szélein pedig, 2,2 m széles járdák kerültek kialakításra a gyalogos forgalom számára.

A 350 m hosszú budai Váralagút (Várhegy-alagút), vagy egyszerűen csak az Alagút, a Lánchíd budai hídfőjét (Clark Ádám tér) köti össze a Krisztinavárossal.

A hídra a budai oldalon a Clark Ádám térről, és az Alagút felől, a pesti oldalról pedig, a Gresham-palota előtt juthatunk fel.

Budapest Széchenyi lánchíd

Széchenyi lánchíd

  • Megközelítés: busz (19-es és 41-es)
  • GPS koordináták: 47.4983979° (szélesség), 19.0401317° (hosszúság)
  • Cím: Széchenyi lánchíd, Budai hídfő, 1013 Budapest, I. kerület, Clark Ádám tér

– Margitsziget

A közel 1 km2 (mintegy 96,5 hektár) területű Margitsziget, a Duna egyik szigete, amely közigazgatásilag Budapest XIII. kerületéhez tartozik. A autóbuszok és taxik kivételével a gépjárműforgalom elől teljesen elzárt sziget hossza 2.800 m, legszélesebb pontján (a középrészen) pedig kb. 500 m széles. A szigeten számos védett növény- és állatfaj megtalálható. A Margitszigetre érkező emberek gyakran láthatnak mókusokat, fekete rigókat, és harkályféléket útjuk során. A Margitsziget egyik legérdekesebb látnivalója a 36 m átmérőjű Zenélő szökőkút. A látványos szökőkút május 1-jén lép működésbe, és egészen október 31-éig üzemel.

A szigeten a Víztorony mellett található Margitszigeti Szabadtéri Színpad, az ország egyetlen állandó szabadtéri színpada, amely közel 3.000 fő befogadására alkalmas.

Fontosabb létesítmények a Margitsziget területén:
  • Margitszigeti Szabadtéri Színpad
  • Palatinus Strandfürdő
  • Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda
  • Víztorony
  • Szállodák (Thermal Hotel Margitsziget, Grand Hotel Margitsziget)
  • Margitszigeti apácakolostor (Domonkos kolostor)
  • Zenélő szökőkút
  • Centenáriumi emlékmű
  • Japánkert
Budapest Margitszigeti Zenélő szökőkút

Margitszigeti Zenélő szökőkút

  • Megközelítés: busz (Pestről a 26-os busz, Észak-Budáról a 134-es és 106-os busz)
  • Parkolási díjak, 2011: első fél óra díjtalan, 480 Ft/óra (személygépkocsi), 1.440 Ft (busz, tehergépjármű), minden további fél óra 240 Ft (személygépkocsi), 720 Ft (busz, tehergépjármű)
  • GPS koordináták: 47.5253° (szélesség), 19.0468° (hosszúság)
  • Cím: Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, 1138 Budapest, XIII. kerület, Margitsziget

A legnépszerűbb budapesti nevezetességek és látnivalók a Budapest kártya (Budapest Card) használatával ingyenesen vagy kedvezményesen megtekinthetőek. A kártyával a BKV (metró, villamos) járatai is ingyen használatba vehetőek. A Budapest kártya az alábbi kiszerelésekben kapható: 24 órás (24 h, barna kártya), 48 órás (48 h, zöld kártya), 48 órás walking (48 h walking, lila kártya), 48 órás junior (48 h junior, narancs kártya), 72 órás (72 h, kék kártya)

Az olcsó fapados repülőjegyeket kínáló Wizz Air légitársaság, a XVIII. kerületben található Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es számú terminálja alól, olyan nagyvárosokba indít járatokat, mint pl. London, Párizs, vagy éppen Barcelona.

Fel az oldal tetejére

Váci utca, Vidámpark, Fővárosi Állatkert, Lánchíd – Budapest nevezetességei 3. rész
Értékelés

« »

Cimkék: Budapest, Budapest nevezetességei, Budapesti látnivalók, Fővárosi Állatkert, Margitsziget, Széchenyi lánchíd, Váci utca, Vidámpark


Szóljon hozzá, vagy küldjön visszajelzést weboldaláról.

0 hozzászólás

Szóljon hozzá!